Budapest Pozitív fotópályázat - a győztes képek

2011.08.29. 14:46

Hargita Nándor

 A Mai Manó Házzal karöltve, kíváncsiak voltunk, hogy szerintetek, fotósok szerint, mi jellemzi a harmadik évezredben Magyarország fővárosának mindennapjait.

Ezerötszáznál is több pályamunka érkezett, így a a zsűrinknek több időre volt szüksége a döntéshez, de a Magyar Fotográfia napjára megszületett a sorrend.

Az alább látható fotósok munkáját díjazta a Barakonyi Szabolcsból, Benkő Imréből, Korniss Péterből és Stenczer Sáriból álló zsűri, ezen felül 23 fotós 89 képét fogjuk vetíteni a kiállításon.

A pályázat kiírása az Indafotóblogon, és a Mai Manó Ház honlapján

Az egyes fotókat az Indafotóra átkattintva kedvencelhetitek/lájkolhatjátok, kommentelhetitek itt a blogbejegyzésben pedig a J/K billentyűkkel lapozhatjátok őket.

A díjazottak tehát: 

I díj: Kálló Péter: A kilátástalanságból kiutat jelent a nyolcadik kerületi srácoknak a kungfu. Van aki családját szeretné megvédeni vele és van akit a beton dzsungel törvénye kényszerít Kálló Péter Mária utca (2011)

 

sababa fababa: utcai shaolin 1

 

sababa fababa: utcai shaolin 2

 

sababa fababa: utcai shaolin 3

 

sababa fababa: utcai shaolin 5

 

 

II díj: Száraz Kata -  Romkocsmák (2010)

Dryphoto: Romkocsmák 02

 

Dryphoto: Romkocsmák 04

 

Dryphoto: Romkocsmák 05

 

Dryphoto: Romkocsmák 07

 

Dryphoto: Romkocsmák 08

 

Dryphoto: Romkocsmák 06

 

 

III díj Sarnyai Krisztina - Megkökkentő mesék (2009)

SKriszti: Megkökkentő mesék 06.

Meghökkentő mesék

SKriszti: Meghökkentő mesék 04.

 

SKriszti: Meghökkentő mesék 05.

 

SKriszti: Meghökkentő mesék 08.

 

SKriszti: Meghökkentő mesék 07.

 

SKriszti: Meghökkentő mesék 10.

 

SKriszti: Meghökkentő mesék 03.

Címkék: fotópályázat eredményhirdetés mai manó ház maimanó budapest pozitív győztes képek

82 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://indafotobig.blog.hu/api/trackback/id/tr143188128

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mennyit kereshet egy fotós? 2011.08.30. 11:25:48

Sokszor látom, hogy egy ajánlat után csóválják a fejüket az opcionális ügyfelek, hogy ennyit akar keresni ez a  fotós? Segítségül: Szeretne annyit keresni a fotós, de nem annyit keres. Egy árajánlat/ár ugyanúgy mint például a kenyérnél is sok egyé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DeadBodiesEverywhere 2011.08.29. 17:30:24

Ezek a romkocsmák nagyon rühes 1 helyek, nem féltek hogy haza visztek vmi jó kis ágyipoloskát? :-D

dino* 2011.08.29. 17:48:11

hatalmas meglepetéssel és csodálattal bámészkodtam a fotók között - sokszor visszalapozva, majd újra előre...
bámulatba ejtő pillanatok, meghökkentően jó témák..., vagyis elképesztően jó fotók... elismeréssel g r a t u l á l o k a szerzőknek, és a zsűrinek is, mert nagyszerű válogatás született a szakmai értékelés, elemzés után...
az én különdíjam Száraz Katát - Dryphoto - illeti, akinek képei alapján egy nem mindennapi, extravagáns, elképesztően eredeti világba jutottam...

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2011.08.29. 18:23:09

leszögezném mindenek előtt: nekem mindegyik kép tetszik. és nem csak ezeket néztem meg, hanem a pályázatra beérkezettek zömét (időmilliomos vagyok) sokat komentáltam is Ácsferi néven (mert meg kellett adni). De. Budapest pozitív oldaláról az itt szereplő képek kb egyharmada szól, abból is sok a -bár a város arcához vitathatatlanul hozzátartozó, de már rém unalmas- romkocsmatéma. tényleg klassz képek, őszintén mondom, csak számomra nem ebből jön le, h Bp egy kúl/fasza/élhető/vidám hely (is lehet), de ha valaki hozzáértő lekommenteli az agyam, h miért tévedek, várom szeretettel :)
plusz még annyit, h nem ártana egy közvetlen link sem a többi képhez, ne a gúgüllel kelljen már rákeresni.
ja és nem, nem egy sértett "nemdíjazott" vagyok :)

HúszTíz 2011.08.29. 18:29:08

Legelső kép nagyon tetszik, de szerintem a legjobb (a színek miatt) a romkocsma sorozatból a 4.

zoliologia 2011.08.29. 19:12:29

Mr bloodbunny mellett maximálisan kiállok.Sőt,én továbbmegyek.Lassan nem érdemes pályázatokon indulni.Felháborítóak a végeredmények.
Tisztázzunk valamit:Budapest pozitív!!Pozitív!!Ergo szép,mutatós,vendégcsalogató képeknek kéne nyerniük.A díjazott képek nevetségesek!Papucs egy korláton,alvó dzsipszi egy fotelben,kép egy pultos csajról,lógó fadeszka a bástyánál stb.Ugyan már.Atom szánalom!
Ezek a képek nyomasztóak,egyszerűek,fantáziátlanok.Delegalább vendégcsalogató lenne.De nem,ez egy nagy NEGATÍV!
De ha nem lenne csak egy egyszerű "Budapest pályázat",akkor is szánalom a díjazottak felhozatala.Gratula a zsűrinek!

n.Gyuree · http://ngyuree.com 2011.08.29. 19:13:18

Háááát... Nekem egyedül a "meghökkentő mesék"-nél volt olyan érzésem, hogy vette az illető a fáradtságot és elkezdett sétálni. Hogy meg akart mutatni Budapesten pár helyet, ami szerinte érdekes és Pesthez tartozik. Nálam ez a sorozat volt a nyerő.

A romkocsmák már csak a lepukkantságukból kifolyólag delíriumos hangulatot sugallnak, ami nem épp pozitív. Persze annak a kis csoportnak, akik ilyen helyekre járnak, azoknak tuti bejön.

Kálló Pétert meg nem értem, "Az én lánchidam" különdíjazott képét (Lebegés) Minek tette bele a Mária utcai sorozatba (nem féltékenység, de egy korábban díjazott képpel nem indultam volna egy másik, ugyancsak indafotó koprodukciós pályázaton, akkor sem, ha nincs kikötve, hogy nem lehet)? Egyrészt a 8. kerületi sorozata B&W, másrészt nem a Mária utcában van a Lánchíd. Tudom, Budapest... De ha már 5 képből 4 ugyan abból a sorozatból való...
Kálló Péter képeit szeretem, van hangulatuk és elmesélik a történetüket. Épp ezért nem értem, hogy mit keres ott egy olyan fotó, ami láthatóan nem illik a sorba. Szerintem.

Eltátott szájjal szerettem volna nézni az első három helyezett képeit, ehelyett viszont csalódottságot kaptam a pályázat fináléjaként. De természetesen gratulálok a győzteseknek én is.

n.Gyuree · http://ngyuree.com 2011.08.29. 19:33:12

@zoliologia: elolvastam mégegyszer a pályázat kiírását, nem találtam olyat, hogy vendégcsalogatónak kellene lennie. Hogy pozitív legyen. Részletek, és a komment:

"a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj eddigi díjazottjainak képeiből jött létre egy Budapest vízió, amely bemutatja a főváros társadalmának sokoldalúságát, kulturális és szociális gazdagságát."

Ez nem az indás pályázókra vonatkozik, hanem azokra, akik már bekerültek a pixisbe. A mostani képeken, ha az előbbi részlet lett volna a követendő példa, úgy sajnos nem látok semmilyen szociális gazdagságot és társadalmi sokoldalúságot sem.

"Kíváncsiak vagyunk, hogy a díjazottakon kívül mások, - akik szintén a fotográfia nyelvezetét használják,- milyen párhuzamosan létező érzéseket és élményeket dokumentálnak és mi az, ami szerintük a harmadik évezredben Magyarország fővárosát, mindennapi életét, ritmusát és dallamait jellemzi."

Mindennapi életét, ritmusát, dallamait. Én egy utcai fotót sem láttam. Ott van ritmus. Vagy a Margitszigeti lejárónál ahol csúcsidőben egymást nyomják az emberek le, ill föl. Biciklivel, vagy épp babakocsival gázolnak.

"...amelyek egyedien és érdekesen mutatják be Budapestet, annak sajátosságait, eldugott helyszíneit, rendhagyó eseményeit és természetesen a benne élőket."

Nagyon kíváncsi vagyok azokra, akiknek a képei vetítésre kerülnek pluszban.

leicapress 2011.08.29. 19:45:47

Gratulálok a nyerteseknek! Érdekesség, hogy néhány hete én is elkezdtem egy romkocsmák sorozatot. (www.facebook.com/media/set/?set=a.1792361623358.88529.1669196364&type=1). Meglepett, de tetszenek a képei!

zoliologia 2011.08.29. 19:49:02

Gondoltam hogy félreérthető leszek.:)
Persze,oké,ez is Budapest,de a pályázat címe azért csak jelent valamit."Budapest pozitív".Ez csak nekem jelent valamit?Eszem ágába nem jutott volna lepukkant kocsmákat meg kung fu-zó romákat lefényképezni.
Amit leírtak hogy milyen képeket várnak az baromira tág fogalom,leírás.A cím már annál lényegre törőbb.És bárki bármit mond,az a "pozitív" jelző kéne hogy jelentsen valamit!

zoliologia 2011.08.29. 19:55:33

Ja,azt meg még hozzátenném hogy én sokáig shaolin kung-fuztam,és ez nem az!Ez csak egy fejenállás,egy asztalról való leugrás,egy spárga,meg egy nemtudoménmi.

pdave81 2011.08.29. 20:05:35

@leicapress: ezeket miért nem rakod fel indafotóra? nagyon jók!

n.Gyuree · http://ngyuree.com 2011.08.29. 20:06:54

@zoliologia: nem értettelek félre. :) A pozitív valóban pozitívumot kellett volna hogy jelentsen, de egy embert is úgy fogadsz el, hogy vannak rossz tulajdonságai is. Erre való törekvést láttam a meghökkentő meséknél.

A kung-fu-zó romák pesten vannak, ha az eldugott részeket nézzük, vagy a pesti társadalom egy nagyon csekély szeletét (nem sok ilyen roma fiatal van), akkor annyira eltörpül a többi mellett, hogy már kuriózumszámba megy és mutogatni kell. Nem biztos, hogy itt, de egy kiállítást simán megér.

Igen, elég tág szerintem is, lehet ha egy tűzcsapot kutyasz@rral fotózok le és ebből sorozatot csinálok, akkor el is lehetett volna érni valamit. :D Mert aki Budapestet mutatta meg úgy, hogy élhető, de nem valami szép, annak a képeit nem látom itt.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.08.29. 20:09:04

"Budapest pozitív" már ez a két szó is furán néz ki egymás mellett. Persze én már semmi pozitívat nem várok ettől a várostól.

Ettől függetlenül nagyon tetszenek a képek, pont eltalálták a bírák az ízlésemet. Az ízlésemet, hogy mit szeretek nézni, mert ilyen beszédesen fotózni nem tudok.
Gratula mindenkinek!

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.08.29. 20:19:32

@n.Gyuree:
Az első kép stílusát tekintve tényleg kilóg a sorból, de nekem nagy-nagy kedvencem.
(És borzasztóan irigy vagyok miatta....)

zoliologia 2011.08.29. 20:43:28

"A kung-fu-zó romák pesten vannak, ha az eldugott részeket nézzük, vagy a pesti társadalom egy nagyon csekély szeletét (nem sok ilyen roma fiatal van), akkor annyira eltörpül a többi mellett, hogy már kuriózumszámba megy és mutogatni kell. Nem biztos, hogy itt, de egy kiállítást simán megér."---Ez oké,csak hogy a kisgyerek a betonon lehet csak balettra jár,a másik most tanulta a fejenállást tesiórán,a harmadik lehet csak elesett,a negyedik meg asztalról ugrik le.

A romkocsmás képek nagyon jók,főleg ahol az a sok tv van a falon,az besz@rás jó,de nem gondolom hogy Budapest-pozitív.

A meghökkentő mesék.Hát abból max a színes lépcsőház meg a színes fal az ami mesél.Mert hát ódivatú város ez nagyrészt,mégis milyen "színes".

Szentpeter 2011.08.29. 21:20:16

Sziasztok...

Gratulálok a győzteseknek..

Nekem Száraz Kata munkája tetszik a legjobban, eredeti.. látszik hogy sok időt tölt ebben a világban..

Nekem sosincs bajom a zsűrivel, a fotózás egy szubjektiv világ, elsősorban nem a tűéles képek számítanak, hanem maga a témaválasztás, és annak a rögzítése...

ugy hogy még egyszer gratulálok a nyerteseknek...

Moan 2011.08.29. 21:36:42

A "Romkocsmák" negyedik képe az hol van fotózva?

Moan 2011.08.29. 21:44:05

Most olvasom a hozzászólásokat. Én nem fotózom. Gyakorlatilag egyáltalán. De imádom a jó fotókat. Elolvastam a címet, megnéztem a képeket és nekem személy szerint a romkocsmás képek igenis pozitívak. :) A többi is, de főként ezek. De mindegyik képről le tudnám írni mi benne számomra a pozitív.
Persze az is tény, hogy kellett hozzá a cím. Ugyanilyen egyszerűen bele lehet látni negatívat is bármelyik képbe. :)

HIDverok 2011.08.29. 23:06:45

Miért is nem találkoztam a MaiManóban ezekkel a képekkel?

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.08.30. 05:17:27

@Moan: Sosem érezted a fotók nézegetése közben, hogy szívesen megpróbálnád te is a fotózást?
Csak kíváncsi vagyok :)

Moan 2011.08.30. 07:50:35

@vlm_:

Dehogynem. :) Sőt egy nyaraláson sikerült egyetlen olyan képet készítenem (a sok klasszikus turistafotó között), ami beillene szerintem egy ilyen fotósorozat közé. :) Persze akkor órákat járkáltam amiatt az egy fotó miatt. Rá akartam jönni hogy készülnek az ilyen fotók. :)

Kontiki 2011.08.30. 07:54:46

Egy ilyen nagyvárosban annyi, de annyi szubkúltúra, kis-világ létezik, hogy azt elképzelni sem lehet...
Gratula a győzteseknek, remek szociofotók születtek!

majki_1 2011.08.30. 08:24:27

a bringás képen lévő srácok bátyjai verték meg azt hiszem anno a tavaszmező utcában a magyar srácot, ez csak úgy eszembe jutott, a képek jók. grat.

_carlos_ 2011.08.30. 09:51:18

mikor jön el az a pont, hogy egy versenyt Magyarországon nem egy cigányos sorozat nyer meg? Egész elképesztő, mennyire nem passzol a kiírásba, mégis megnyeri. (A fotók színvonalasak amúgy benne, szóval nem a szakmaisággal van bajom.. )

faterphoto 2011.08.30. 10:02:15

Ha ez a pozitiv ,mi a negativ? :(

bart42 · http://indafoto.hu/bart 2011.08.30. 10:16:48

Grat a nyerteseknek!

De, azt hozzá kell tennem, hogy sok képnél nekem is az volt az érzésem, hogy "Na enélkül is pozitívabb lehetne Budapest".

Igazából pozitív dolgot nem is sikerült felfedeznem egyiken sem.

Na és, hogy Budapest legpozitívabb momentuma a kungfuzó romák lennének(?!), hát nem tudom, de azt azért remélem, hogy reklámozni nem ezzel fogják fővárosunkat...

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.08.30. 13:16:21

@HIDverok: azért nem találkozhattál, mert most volt a pályázat eredményhirdetése, vetíteni szeptember 1-től fogunk a győztes képeken kívül még 89 másik fotót - amik később online is megnézhetőek lesznek.

Fontos: a "Lebegés" című kép nem volt Kálló Péter sorozatának része, amit a zsűri díjazott, ezért levettük.

Romkocsmák:

Akarva-akaratlanul, a romkocsmák budapestnek pozitív jelképei, kedveltek, sok van belőlük, pezseg az élet, összehozzák a fiatalokat a belvárosban, olyan helyeken ahol egyébként max csövesek laknának, mindezt kevés forintból.

más kérdés, hogy nekünk (fiataloknak) ez unalmas téma már.

csárli hárper 2011.08.30. 16:07:14

kungfuzó dzsipók? mi ebben a pozitív?
ha tanulnának, dolgoznának, na az pozitív lenne...

Masni 2011.08.30. 16:38:55

Szerintem mindegyik fotó gyönyörű (picit sablonosak).
Kevés közülük a "pozitív", viszont tényleg szépek. A többséget inkább a szociófotók közé sorolnám, de nem baj.
Ezekbe viszont nagyon sok munka lett téve:
indafoto.hu/faterphoto/bp_palyazat/page/1

Szentpeter 2011.08.30. 18:06:17

Pozitiv.. negatív..

Minden nézőpont kérdése..

Én már annak is örülök ha nem döglök éhen..

Felesleges a szakmai zsürit bírálni, gratulálni kell a kollegáknak oszt jónapot...

tommygun 2011.08.30. 18:40:34

Epic fail, leszámítva a meghökkentő meséket, és naná hogy egy cigányos szociót kellett benyomni a győztesek közé.

ELÉG VOLT A ROMÁKBÓL.

n.Gyuree · http://ngyuree.com 2011.08.31. 00:22:43

@csárli hárper: Van olyan roma, aki tanul és dolgozik. Nem is kevés. Én is ismerek nem egyet. Általánosítani semmi értelme szerintem.

@Szentpeter: Nézőpont kérdése, ez igaz. Viszont azt is vedd figyelembe, hogy ezek a pályamunkák egy kiállításon fognak majd szerepelni. És szerintem sokan lesznek úgy, hogy "Ez miért Budapest?" "És miért pozitív?" - mint ahogy fentebb is olvashattad.

Nekem is az volt a bajom, hogy pár fotót leszámítva a dobogósok képei közt nem nagyon lehet markánsan azt mondani, hogy "Igen, ez Budapest és milyen 'pozitív' hangulata van!" Vagy nem tudom, hogy mi alapján döntött a zsűri, de ha már Budapest pozitív a pályázat neve, akkor olyan képeket válogattam volna be, ami nem sablon (a fentiek szerintem nem sablonosak, bár vannak vonások, amik erre hajazhatnak), és markánsan Budapest. Ééés pozitívumot látok a képen, annak ellenére, hogy egy olyan dologra világít rá, ami a hétköznapi emberek életében lehet hogy negatív, de ezzel együtt szerethető a főváros. Lehet hogy egy kicsit emelkedett dumát eresztettem el (főleg úgy, hogy egy városligeti tavas képpel neveztem :D), de így utólag belegondolva, ha visszamennénk az időben, tuti valami ilyesmit próbálnék meg összehozni. És ez a szubjektív meglátás, a zsűrinek (isten ments, hogy bíráljam őket, Benkő Imre és Korniss Péter képeit nagyon szeretem - nem hízelgek) egy olyan dobogós összeállítást kellett volna szerintem kihozni, ami valóban pozitív annak ellenére, hogy negatívumot is tartalmaz. Vagy akármit, akármilyen összeállításban, de ne olyat, ami (elnézést mindenkitől) nekem személy szerint nem mond semmi pozitívumot Budapestről; egy társadalmi szeletet mutat be, ami egy nagyon kicsi szelet; romkocsmákat, ahol már csak a "kocsma" név miatt először a részegség jut az olyan eszébe, aki nem igazán részegedik le még születésnapkor sem (lehet defektes vagyok, bocsánat). Más dolog, hogy a hangulata miatt szeretek ilyen helyre járni.

És még mindig, egy nap után visszanézve is a "Meghökkentő mesék" a befutó nálam, azokon a képeken érzem a pozitívumot. Egy ocsmány téglafal, amin végigfolytak színes festékek: van ilyen Budapesten, nem is egy, de mégsem sablon, mert színt - a szó szoros értelmében - vitt bele Sarnyai Krisztina. A gangos fotó, ahol pár emelet látszik és a korláton a nadrág lóg. Dettó. Ezeknek Budapest hangulatuk van. Ilyen, de szerethető így is. Azokat a képeket "érzem". Oda tudom magam képzelni. Az első két helyezett sorozata önmagában nagyon jó dokumentarista sorozat, de nem érzem rajtuk ugyan azt, amit a Meghökkentő meséknél.

Szerintem ez a Budapest Pozitív.

Szentpeter 2011.08.31. 02:39:34

Oké Gyuree.. van igazság abban amit irsz..

Budapestet ma pozitivan látni igen nehéz, nem akarok politizálni, de ez egy depresszios város, én itt élek 52 éve és ezt látom..

A zsürinek ezek a pályamunkák tetszettek, még akkor is ha semmi közük a pozitivumhoz, nyilván azért nem választottak pozitivabb képet mert nem volt...

Ebben a városban a legeslegutolsó pozitivum a cigányokról mondható el, csak a bünügyi statisztikákat tudják ostromolni, a gyöztes pályamű sem munka közben kapta le őket..

12 éven át éltem a VIII kerületben, a Rákoczi tér mellett a vig utcában, ismerem ezt a világot, itt semmi pozitivum nincs..

Verbalis Inkontinencia 2011.08.31. 09:57:07

Mért nem vagyok meglepődve, h. a cigányos képek nyertek? Komolyan, annyira kiszámíthatóak vagytok!
Sajnos nem néztem végig a beadott képeket, de egészen biztos, hogy voltak ennél jobb képek is! Tuti, mert a másik két szett ezerszer jobb az első helyezettnél mint ötletben, kidolgozásban, mind kompozícióban, bár különösebben pozitívnak ezeket sem nevezném, de legagalább egyéni látásmódról árulkodnak.

faterphoto 2011.08.31. 10:41:00

Gratulálok a Budapest Negatív szociofotopályázat zsűrijének,és nyerteseinek. Az anyagba keveredett pozitív képet hála az égieknek sikerült tőrőlni.
gratula-Tulok András

zoliologia 2011.08.31. 10:41:42

nGyuree----Nekem volt egy hozzáállásom ehhez a pályázathoz,és lehet rossz volt,de szerintem ha pozitív,legyen pozitív akármilyen sablonos is,de ha az szép,gyönyörű,érdekes,látványos,és pozitív akkor nincs baj.Én viszonylag sablonos képekkel indultam talán,de mindent el lehet mondani róluk,csak azt nem hogy nem pozitív.Végig nézve az 1500 képet a képek 80 %-a egyáltalán nem kidolgozott,és nem pozitív.Engem ez szokott kiakasztani a pályázatoknál.Még indulok 1-en,aztán befejeztem.Ott volt a Máv-épületek pályázat.Miket adtak be?Képeket sínekről,meg sínek melletti virágokról,meg mozdonyokról stb.Ennyire értetlenek az emberek?De ott legalább a győztes 3 kép arról szólt amiről a pályázati kiírás.Épület fotók nyertek.(mondjuk abból 1 megint atomszánalom volt,és még 1 volt ami,,hátt inkább hagyjuk..)Na de az amikor a zsűri válogat be a díjazottak közé olyat aminek nincs köze a pályázathoz.....
Én azt gondoltam a zsűri tényleg szép,pozitív töltetű képekre kíváncsi (mondjuk nem kell feltétlenül szépnek lennie),és lehet hogy csak egy Budai vár-as meg városligeti,meg Megyeri hidas képpel stb. neveztem,de a váras,meg a ligetes képem már erőteljesen bejárták az amatőr fotósok körét,elég népszerűek és elismertek,kiállításon is szerepelt a 1 ezekből Ausztriában.És most itt nem arról van szó hogy nem nyertem,mert gondoltam hogy 1500 kép közül nem az enyémek fognak nyerni,de bátran vállalom a képeimet,mert a pályázatnak maximálisan megfelelnek,szemben a díjazottakéval.

"A zsürinek ezek a pályamunkák tetszettek, még akkor is ha semmi közük a pozitivumhoz, nyilván azért nem választottak pozitivabb képet mert nem volt..."----Péter ezt most ugye nem gondolod komolyan?
Amúgy persze meg van az elmélet erre is,de az már nem publikus:)

Amúgy meg ha már romák,akkor Balogh Zoltán- Élet az Illatos úton sorozat,ami bejárta az országot azt hiszem.Profi sorozat.

halaszlo 2011.08.31. 11:07:06

Nem figyeltem a kiírást, hogy mi volt a cél. De eddig sem láttam semmi pozitívat Pestben, ezután meg pláne nem fogok.
De a képek q* jók. :)
Egy mondat jutott eszembe a képekről:
"De kár, hogy itt kell élnem."

Zool2107 · http://corrodal.blogspot.com 2011.08.31. 14:22:34

Karatéjozó cigány suttyók, lerobbant kocsmák, szétmálló épületek. Ez lenne Budapest legpozitívabb oldala? Na most _kurvára_ örülök, hogy nem budapesti vagyok.

[c] 2011.08.31. 16:37:02

@n.Gyuree: "Én egy utcai fotót sem láttam. Ott van ritmus."

Próbáld meg a ritmus szót kissé tágabban értelmezni.

S. Annyi 2011.08.31. 20:48:10

Mi ezekben a pozitív? Az RH? A vérvétel a nemibajra? Szakadt, szuttyos miliők. F@sz@. Legközelebb, ha pl. Csavargók címmel írnak ki pályázatot, kimegyek az Állatkertbe aranyos ocelotot fotózni, vagy egy hónapos kisbabákat.

S. Annyi 2011.08.31. 20:53:13

Esetleg, ha Amyaság címen lesz fotópályázat, akkor kocsmában részeg férfiállatokat, ha Férfiasság címen, akkor zergéket feldarabolva, de leginkább bármilyen kiírás mellett cigányokat és buzikat fogok fényképezni, az első helyezés tuti.

Vezérigazgató elvtárs 2011.08.31. 23:18:23

Micsoda siralmas győztes,szégyen.Remélem egy szürke estén összetalálkozik a fotós szeretett kung-fusaival!
A másik két művész szépet,különleges hangulatot teremtett.

n.Gyuree · http://ngyuree.com 2011.08.31. 23:27:38

@tea fan: Köszönöm a tanácsot. Akkor tágabban: metronóm a Ferenciek terén? Ritmus és Budapest. Pozitív, mert csak. Így jó? :)))

[c] 2011.08.31. 23:50:05

@n.Gyuree: Arra akartam kilyukadni, hogy a ritmusnak van egy olyan, ha nem is jelentése, de asszociációja, hogy "életritmus", értsd: "így élünk mi itt" (Budapesten, Mucsajröcsögén etc.) Szóval, szerintem belefér, ha az "életritmus" egyes mozzanatait mutatják be "Budapest ritmusa" címen.

[c] 2011.08.31. 23:51:31

@n.Gyuree: Egyébként nem kötözködni akartam, csak megmagyarázni, hogy bennem miért nem keltett disszonanciát a képek témája meg a "ritmus" mint témaleírás.

szabolcsfoto · https://www.facebook.com/SimoSzabolcsPhoto 2011.09.01. 09:14:53

Mikor lesz a díjátadó esemény és a megnyitó? :)

Tom Joad 2011.09.01. 09:54:55

A szervezők valószínűleg a "pozitív" szón a fotóelőhívás egyik alapfogalmát értették.

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2011.09.01. 11:23:20

A szakmai zsűri által kiválogatott, vetítésre szánt fotókat itt találhatjátok meg: maimanohaz.blog.hu/2011/09/01/budapest_pozitiv_palyazat

Molinaseca 2011.09.01. 15:21:14

@Zool2107: A pozitív látásmód azt jelenti, hogy nem a lesikált szuper Parlamentet fotózzuk, -mert azt mindenki unásig tudja, hogy klassz, mint pl. Halászbástya, Bazilika, Opera- hanem azt, ami akár siralmas is lehetne, de meglátjuk benn a jót, és ami fő, hogy mások meglátják benne a jót.Mint ahogy a kilátástalan sorsú kisfiú a kungfuban a lehetőséget, vagy a romkocsmások a kidobott székben az enteriőr -építő dísztárgyat.. Én is örülök, hogy nem itt élsz :D

Abrash1965 2011.09.01. 15:27:53

hát uygan volt olyan kép, amit derűsen néztem, de a szokásos elcsépelt lepu mégis mit is keres itt? a kezdeményezés tök jó, meg persze válogatni nyilván a beküldött képekből lehet, de többet vártam, sokkal.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2011.09.01. 19:15:39

@Molinaseca: akkor lefotózhatták volna a Holdat is, hiszen az ott található hélium 3 a majdan elkészülő fúziós reaktorok számára ideális üzemanyag, mellyel az egész Föld évezredekig tiszta energiaforráshoz juthat, tehát nem lesz akkora a légszennyezés többek között Bp-n sem... ha már tágan értelmezünk dolgokat

Molinaseca 2011.09.01. 19:21:54

@mrbloodbunny: Egyáltalán nem, mert az nem a jelenlegi budapesti valóság. Csupán kötözködsz, mert nem akarod látni a lényeget.

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.09.01. 20:22:39

Cigányok,punk kocsmák.Zsidó volt a zsűri,mi?Annyit is ér ez a fos!

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2011.09.01. 20:46:42

@Molinaseca: a h3 már ott van, a reaktort már régóta építik franciaországban és az usában is, itt pedig büdös van...

Tony Bonsai 2011.09.01. 22:41:03

Ti vettétek a fáradtságot, és megnéztétek már az eredeti kiállítást a Mai Manó Házban? Vagy legalább a youtubera feltett válogatást belőle? Fantasztikus képekkel van tele, mégsem az sugárzik belőle, hogy „hajj Pesten élni jó” néhol kimondottan nyomasztó, és negatív, és lám, a kiállítás címe mégis az hogy „Budapest pozitív”.
Jó volna, ha nem ragadnátok le a pályázat nevének elsődleges jelentésénél, hanem vennétek a fáradtságot, és továbbgondolnátok azt(tán még a zsűri is erre gondolt). Akár úgy, ahogy azt Tom Joad említi, akár másképpen. Nekem egy pillanatig nem jutott eszembe a pályázat kapcsán, hogy szép, vendégcsalogató, csupa szivárvány képeket várjak, sőt, kimondottan kiábrándító és fantáziátlan a több oldalnyi kép Budapest nevezetességeiről különböző szögekből. Ha a zsűri ilyesmire vágyik, elmegy egy képeslap árushoz. Szerintem ez egy kimondottan olyan kiírás, amibe akármi belefér, ami Pestnek egy-egy eldugott vagy épp ismertebb szegletében felfedezhető, és a fotó nyelvén érdekesen mutatja azt be. Ez a cím sok mindent magába foglalhat,épp az a lényeg hogy aki pályázik igenis kezdjen el gondolkodni, igenis mutassa meg Pestet úgy ahogy az számára érdekes, ha egy kis zugán keresztül teszi, akkor úgy.
A romkocsmákról pedig nem tudom, miért úgy írtok mint egy utolsó fertőről. Attól hogy nem ismeritek ezeket a helyeket, nem azt jelenti, hogy ezek a mocsok fellegvárai. Sőt, hungarikumnak számítanak, külföldön cikkeznek róluk, és naponta rengeteg turista árasztja el őket, Szimpla, Pesten kívül csak Berlinben található. Ez a „borzasztóan lepukkant rühes” hely tele van újrahasznosított holmival és installációkkal, művészek munkáival. Kocsma meg ne legyen már feltétlen a sárga földig részegedés meg a delírium metaforája,vannak fokozatok, és ez korlátoltság. Úgy írtok mintha a képeken holmi csoffadt késdobálók lennének bemutatva. Megjegyzem, ha jól csinálják akár az is lehetne itt érdekes téma.

Verbalis Inkontinencia: „Sajnos nem néztem végig a beadott képeket, de egészen biztos, hogy voltak ennél jobb képek is!” :D Akkor ne írj ilyet.

zoliologia: Az illatos úti sorozat szerintem is nagyon jó,de nem tudom mennyivel pozitívabb mint amiket fent lehúztál. Mert azon túl, hogy szépen kivitelezett fotók,szerintem semmivel. Ettől függetlenül én díjaztam volna.

Tony Bonsai 2011.09.01. 22:47:08

Mellesleg a legtöbb komment csak szimpla szőrszálhasogatás, kevés a konstruktív, a munkák szintjét megütő hozzászólás.

monyon le 2011.09.01. 23:27:51

Remek képek, remek témákkal! Ennyi.

A turbó, extra friss, super illatos, kivonatokban gazdag okfejtéseket és kritikákat majd elolvasom itt a koment tolók írásából.

Egy hozzá nem értő, de szép és elgondolkodtató képeket szerető, egyszerű felhasználó. Alias fogyasztó

zoliologia 2011.09.01. 23:43:34

Tony:Az írtam " HA (!!!!) már romák,akkor.....
Én nem tettem volna bele egyiket sem,de a zsűri helyében akkor már inkább Balogh Zolit részesítettem volna előnyben.

A másik:Nagyon egyszerű,miért nem akkor ezt írta a páyázat---Várunk olyan képeket,amik pozitív diszkriminációt,esetleg Budapest sötét oldalát pozitívan bemutató alkotások.Ennyi!!! Lett volna a tarsolyomban (és van is) ilyen kép,de nem töltöttem fel.Nem véletlenül.Egyrészt nekem nem lett volna pofám BP-ről ilyen képet beadni,másrészt nekem nem ezt sugallta a kiírás,a cím,és nem is gondoltam volna hogy a zsűri ilyeneket vár.

gingicsakénlehetek 2011.09.02. 07:24:48

Ha ez "Budapest pozitív" akkor mi a Budapest negatív?
Itt volt valamikor egy európai város, kultúrált emberekkel és az őket kifejező épületekkel. Ma itt csak romok vannak roncsemberekkel, akik egyetlen eredeti darabját még egy roncskocsmának sem tudnák előállítani, se a papucsot, se akorlátot amin szárad. Vannak helyette begőzölt repperek, szerencsétlen kurvák és drogosok. Nagy siker és nagyon pozitív, azoknak akik ide juttaták ezt a várost és ezt a népet, úgy 1918 óta..?

gingicsakénlehetek 2011.09.02. 07:42:08

Kedves bloggolók, nem értik a lényeget, ez nagyon pozitív azoknak akik Budapestet lerombolták (1918, 1945, 1956 és az elmúlt 60 év..) és akik a cigókat maguk előtt tólva akrják a magyarokat megsemmisíteni. No, nekik ez nagyon pozitív, és ők osztják a díjakat is.

Tom Joad 2011.09.02. 08:00:06

A szervezők valószínűleg a "pozitív" szón a fotóelőhívás egyik alapfogalmát értették. Így érthető, hogy nem a szó ismertebb érelmében pozitív képek szerepelnek a válogatásban. A címválasztás így elég rossz, hiszen nem éppen erre asszociálnak az emberek. Igencsak egyoldalú, de kétségtelenül meglévő képet fest a városról.

Lagavulin 2011.09.02. 08:27:08

Negyven éve ugyanaz a túlzottan művészieskedő marhaság jelenti még mindig itthon a fotó művészetet/fényképészetet ....jó képek de unalmasok, negyven év albumait ha végignézem ugyanazok a beállítások, ugyanazok a témák.....és színek.

faterphoto 2011.09.02. 09:37:49

Nyomort és vidám gyereket minden hülye képes fotózni és nem elég csak a kép címében utalni Budapestre.
(Sajnos a képek többsége a világ bármelyik városában készülhetett ,tisztelet a kivételnek.)
A szakmai zsűri véleményezése kritikán aluli ,legalább a kiírást elkellet volna olvasni!
A Kádár-rendszerben csak pozitívumukat lehetett fotózni a zsűri tagjainak ,itt sikerült kinyitni a negatív szelepet.

Tony Bonsai 2011.09.02. 14:21:20

faterphoto:te vagy nem olvastad el, amit Tom Joad vagy én írtunk, vagy nagyon nem akarod megérteni. Képek többsége bárhol készülhetett volna? De nem bárhol készült, hanem itt, Pesten. Ugyan ne csak arról lehessen már felismerni egy pesti fotót, hogy rajta van valamely nevezetességünk, ez hatalmas sablon. Bár megjegyzem, ilyen szempontból szerintem te közelítetted meg legkreatívabban ezt a fajta a dolgot, nekem tetszik amit beadtál, az illatos út mellett még arra tippeltem volna hogy kap majd valamit.

zoliologia : a kiírás sem arról nem szólt, amit írsz hogy benne lehetett volna, sem ennek az ellenkezőjéről, senki nem fogja a szádba rágni egy pályázaton mit adj be, felteszem számolnak egyfajta kreativitással. És ilyen szempontból ez a kiírás kimondottan szabad kezet adott az embereknek szerintem. Egy fotóstól pedig elvárható, hogy ne csak az esztétizáló munkákra legyen nyitott, hanem másra is.

Lagavulin: Milyen az a „művészieskedő”?

faterphoto 2011.09.02. 14:55:47

@Tony Bonsai: A fotó a pillanat halála ,ezt a negatív életérzést ezek a képek nagyon jól kőzvetitik.
A fotó a születés pillanata ,és ezt a pozitívumot nem látom.
Ugye valahogy így volt "BUDAPEST POZITÍV"

torobala · http://vanguard-photo.hu/ 2011.09.02. 22:53:24

én is szeretnék gratulálni a díjazottaknak. nagyon beszédesek a képek szerintem. nekem legjobban a meghökkentő mesk tetszett. tényleg sok ilyet látni a városban, ami kicsit groteszk.

itt is (az első helyezett képeinél), és a kiállításon is mindig az a kérdés merült fel bennem, hogy hogyan jut el valaki ilyen közösségekbe, ilyen emberek közé, hogyan tudja elérni, hogy fotózhassa őket... hogyan kell ilyenkor viselkedni?! és hasonlók. jó lehet ilyen helyzetekben lenni. izgalmas munka lehet a riport-fotózás.

a képek valóban nem pozitívak, ahogy a kiállítás képeinek nagy része sem. de szerintem eleget tesznek a kiírásnak.

a kiállítást érdemes megnézni. bennem az ügetős képek ragadtak meg leginkább. de rengeteg nagyon jó kép van kiállítva. örülnék, ha el tudnék kapni ilyen pillanatokat, arckifejezéseket...

MittuDomain 2011.09.02. 23:02:55

Manapság sajnos díjat lehet nyerni primitív cigányok agresszív viselkedésével és a romkocsmák übertrendi berendezéseivel,alkesz közönségével. Igaz, kicsit át kell nevezni a képek címeit hogy emészthető legyen (Péter)
Itt egyedül Krisztina vette a fáradságot..
a többi "divat"

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2011.09.03. 09:45:09

Azért ezeket külföldieknek ne nagyon mutogassunk, így is Balkánnak hisznek pl. az angolok is minket, pláne hogy az üzleti weboldalakon lévő szép és valós képeket sem hiszik el, de a negatívakat elhiszik, és ha ez nekünk ez a pozitív akkor no comment... Ezek a képek készülhettek Marokkóban is, vagy albániai drogtanyákon... Budapest szépsége ezekben sehol... fényképészetileg szociológiai tanulmánynak elmennek.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.09.04. 07:06:55

@torobala: Ez jó kérdés. Szerintem beszélgetéssel közel lehet kerülni. Itt pl. fiatalok vannak a képeken, örülnek ha szerepelhetnek, legfeljebb kapnak a fotókból.
Én nem vagyok ilyen szerencsés. Hozzám az utcán is odajönnek, hogy miért fényképezek és hová lesznek a képek... no comment.

nylonsurprise 2011.09.04. 09:42:08

Azért emberek is élnek BP-en, nem csak cigányok.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.09.04. 19:06:48

Ha nem baj,akkor nem fogom megmutogatni a barátaimnak ezeket,főleg nem mint pozitívum. Már így is kérdeznek olyanokat,hogy az emberen a gatya megfordul

baliquez 2011.09.05. 09:25:17

Úgy vélem hogy pozitív az lett volna ha romákat fotóznak - ha már manapság (még mindig) csak azzal lehet első díjat nyerni - nem pedig lumpencigókat. Csak hát egy beilleszkedett, dolgozó roma aki nem az ő nagy elnyomottságával van elfoglalva úgy látszik nem olyan érdekes mint a nyomorban fetrengő 'zita.

Pláne hogy tőlük minden jóérzésű embernek ökölbe szorul a gyomra, sajnos nem ok nélkül.

Mirell8 2011.09.05. 12:08:59

Gratulálok a díjazottaknak! A romkocsmásak nagyon tetszettek, főleg mert ismerőst fedeztem fel :DD
Az ördögi megszállottság vörös fényében Véghelyi Balázs írja szorgalmasan legújabb remekművét...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.03. 01:44:02

@HúszTíz: A Szimplas? Az installaciot egy jobaratom tervezte, ugyes a srac.

Wushu 2012.01.07. 02:34:51

Eőszőr is tisztázunk valamit a kedves kommentezőknek tisztelet a kivétel.1 én magyar-arab vagyok és nem roma.ezt csak azért írom mert az1 képen én vagyok.2nem balettozom,az igaz maga a harművészetből csak egy koponyaerősítőt mutattam be de nem azért hogy SZÁNALMASSAN mutogassam magam,mert ha az uraság kung fu-t-művelte akkor az 5 alapszabályról is tudnia kéne és kőzőttűk van az is hogy másokat nem itélhetűnk meg kűlső alapján.a másik valaki azt írta hogy kilátástalanság miatt művelem.hát akkor az illető jónagyott tévedet mert azért csinálom hogy ne legyek olyan kőcs.g trógermár a csúnya szóért elnézést mint itt a 8-ban egyessek.itt alap dolog ha valaki valami kűzdősportott művel,mert ha nem tudsz semmit akkor csak a főldet nyalhatod.a tőbbiek engem nem érdekelnek,de azok nem kungfuznak,de még az őcsém se (a lebegő akármi)ő meg tőllem tanult egy-kettő dolgot.nekem a romákkal nincs annyi bajom hissz kőztűk vagyok.csak annyi a bajom hogy mindenki értelmetlenűl verekszik,sokuk nem tudd vagy nem akar dolgozni,meg illyes dolgok.és mégvalami ha a mária utcába mentek volna be skkor nem hiszem hogy úgy jutottak volna ki mint ahogy bementek.és akik nézik ezeket a képeket igazuk van mert ezeknek szánalmas semitt mondó mint a készítője az első sorozatról beszélek.inkább fotozták le vólna pesten az olyan dolgokat ami tényleg arról szól amiről kell hogy szóljon magyarán mondva (Pozítív),.nem pedig az hogy olyan képeket raknak az élre ami nem is arról szól.én mondom tényleg szánalmas.mindenki megértését kőszőnőm.és tisztelett a kívételnek.minden jót

Wushu 2012.01.07. 02:47:58

@zoliologia: mint mondtam nem vagyok roma magyar-arab vagyok,és szerintem itt a 8-ba nem hisszem hogy bármelyikűk is művelné.de szégyenlem magam azért mert1-2 gyakorlatott mutattam.a másik nem balettozom.lehet hogy őn a balet helyet azt írta hogy őn kungfuzot azt hogy itt a nagyképűség meg az hogy tisztelet a kivételnek túl arogáns.nem engem kellet volna kírakni.én elnézem ezeket hissz mit se tudnak,.és mégvalami nem azért csínálom ezt a fajta harcművészetett mert hogy kílátástalanságból keresek kiutat hanem azért mert ezt választottam.amit készítettek fotokat szánalmas még az is amin én vagyok.nem Budapest pozitív oldala című cimet kellet volna adni,valami olyasmit hogy ez a 8.-kerűlet vag illyesmi,mert ez nem pozitív.még annak őrűlhet hogy a romák kik szerepelnek az utolsó 2 képen hogy nem tudják ezeket mert máskűlőnben bíztos felkeresték volna őnt és nem sok mindent hagytak vólna őnből,és nem rszból mondom.és mégvalami ha már budapesten van akkor tudni illik azt hogy mi mellyik utca.mert az nem a mária utca.tényleg az egész szánalmas.további szép napot