Szolnoki helikoptertúra - hunszabi beszámolója

2012.08.30. 14:00

Hargita Nándor

Mindig is vágytam a repülésre. Ki ne álmodna arról, hogy szárnyal a föld felett

Korábban még csak repülőn sem utaztam. Végül úgy alakult, hogy augusztus 2-án rögtön a dolgok közepébe vágva egy katonai szállítóhelikopterrel élhettem át életem legszebb utazását.

Volt egyszer egy, a Honvédelmi Minisztérium és az Indafotó által közösen szervezett „Katonák, hősök" című fotópályázat, ahol néhány fotóstársammal együtt (többek közt Ilonával) különdíjként egy helikopteres repülést nyertünk el.

A találkozó augusztus másodikán, csütörtök délután volt a Honvédelmi Minisztérium előtt. Innen kisbusszal indultunk a Szolnoki Helikopterbázisra, ahol korábban Indafotós séta is volt, akkor bemutatták számunkra az egész bázist.

A buszon az olimpiai témák közepette kiderült, hogy éppen Merész Marcival a női vízilabda csapat edzőjének fiával beszélgetek. Ezúton is nagy gratula a csapatnak a 4. helyezésért!

Négy óra tájban megérkeztünk a bázisra, ahol egy rövid szünet után Bali Tamás alezredes tájékoztatott minket a repüléssel kapcsolatban.

TomHanx: Ahol megállt az idő (2009)

Címkék: repülés szolnok helikopter jutalom mi8 katonák hősök szolnoki helikopter bázis

1 komment

Mutasd a Jövő-Képed! - hello-holnap fenntarthatósági fotópályázat (x)

2012.08.08. 16:29

Hargita Nándor

Szeretünk mindenért problémázni, nyavalyogni, fintorogni. Igaz, ez egyszerűbb, mint lépni egyet előre és tenni valamit saját életminőségünk és/vagy környezetünk javítása érdekében.

susan38a: Árnyékritmus

A Magyar Telekom hello holnap! programjának keretében most fotópályázatot hirdet, amin keresztül szeretnék megismertetni a saját víziójukat a fenntartható fejlődésről és rávenni titeket, hogy nézzetek körül és fotózzátok meg a problémákat ami a ti mikrokörnyezetetekben jelenik meg.

A Jövő-Képpel rád vár a feladat, hogy rámutass egy gondra, aminek a megoldása bíztatóbb jövőt eredményez.

Témák

A pályázatot kiíró Telekom három témával vezeti a kezeiteket az exponálógomb felé; Társadalom, Környezet és Gazdaság kategóriákban lehet 3-3 képpel indulni.

A fotókat a hello holnap! Jövő-Kép pályázat facebookján keresztül kell feltölteni 2012 szeptember 6-án 12:00-ig.

Az induláshoz kattints ide!

Díjazás

hhdij.jpg

A képeket Szomolányi Katalin fenntarthatósági szakember, Stiller Ákos a HVG fotósa, Németh Szabolcs fotós és Kenczler Márton art director díjazza.


Ha indás vagy, a fotóidat oszd meg nálunk is fenntarthatóság címkével, mert a téma a mi szívügyünk is!

Címkék: telekom x fenntarthatóság szponzorposzt

Szólj hozzá!

David Burnett olimpiai sportja: 4x5

2012.08.08. 12:10

Hargita Nándor

Ami Benkő Imre munkássága a Szigetnek, olyasmi David Burnett a modern kori olimpiáknak.

David Burnett 1984 óta fotóz olimpiát 1996 óta a mostani szupervázakhoz és objektívekhez képest "ősi módszerrel", kitartása mellett ez teszi különlegessé.

A New York Times Lensblogja közölt vele egy interjút idén júliusban, amit a PopPhoto nemrég kapott fel - és végül ezért indult el az interneteken körbe a hír - valaki 4x5-ös diára fotóz az olimpián! (Egész pontosan egy Graflex Speed Graphic-kal). Az interjúban ki is fejti, hogy a nagyformátumú diára fotózás a nehézsége miatt szerinte külön sport kéne, hogy legyen. Sőt, elárul egy titkot is, az olimpia utolsó előtti napján este, a fotósok leteszik a szerelést, és közösen futnak egy 400 méteres kört.

davidburnettatlanta96.jpg

A Lensblog galériájának nyitóképe az atlantai olimpiáról.

Szalay-Berzeviczy Attila - aki most az Olimpiai Fotónaplót vezeti 20 éve fotózza az olimpiákat, de nem akkreditált fotósként, hanem civilként, a nézőtérről. Igaz, Attila modern felszereléssel dolgozik, de máshogy hogyan készülhetnének a lelátóról olyan képek, amiket sajtófotósok is elismernek?

Attila blogja naponta frissül, erre találjátok: http://szalayphoto.blog.hu

Szalay-Berzeviczy Attila: 9. nap

Címkék: olimpia olimpiai fotónapló david burnett

Szólj hozzá!

Indafotó NAGYKÉPES háttérképek: augusztus

2012.08.01. 12:59

Hargita Nándor

Megérkeztek az augusztusi háttérképek! Csemegézzetek belőlük. A poszt végén megtaláljátok a júliusi toplistát is - megmutatjuk melyik fotót szerették leginkább júliusban.

 

Balp

Letöltés: 4:3 16:9

 

Balu75

Letöltés: 4:3 16:9

 

Balla Béla

Letöltés: 4:3 16:9

 

King09

Letöltés: 640

King09 

Letöltés: 4:3 16:9

 

Kisklau

Letöltés: 4:3 16:9

 Kisklau

Letöltés: 4:3 16:9

 

miki3d

Letöltés: 4:3 16:9

 

nmb

Letöltés: 4:3 16:9

 

Pabermann

Letöltés: 4:3 16:9

 

Puffancs

Letöltés: 4:3 16:9

 

Szapetr

Letöltés: 4:3 16:9

 

Tourista

Letöltés: 4:3 16:9

 

Wyx

Letöltés: 4:3 16:9

 

Zsozsu

Letöltés: 4:3 16:9

Júliusi toplista

Balp 777
Balmos 517
Kisklau 479
Csillagom 450
miki3d_16:9 432
Tourista 414
Fractal 400
Beleslinfoto 216
Puffancs 150
rHerczeg 180

Alighanem a szeptemberi már nem betűrendben lesz :)

Küldj be te is háttérképet! Útmutató a beküldéshez! 

http://indafoto.hu/gyujtemenyek/indafoto_hatterkepek_szeptember

Címkék: háttérkép wallpaper augusztus indafotó

14 komment

Mediterrán életérzés - válogatás

2012.07.11. 08:00

Hargita Nándor

Az Érdekes képekbe került bele sm33 képe - az első kép a válogatásból - ennek kapcsán jutottam el a Mediterrán életérzés gyűjteménybe és akkor megrohantak az emlékek. Francia riviéra, az Adria mindkét oldala. Csak faltam és faltam a fotókat, végül már olyan sok volt megnyitva, hogy úgy döntöttem lesz belőlük egy külön NAGYKÉPES poszt, mert megérdemlitek ti is ezt az élményt, amit a fotók nekem hoztak.

Külön kiemelném Tokai Bonita csodálatos képeit az Adriáról - illetve, elhagyva a feltételes módot, ki is emeltem őt Index címlapra.

A fotók a J/K billentyűkkel lapozhatóak le/fel.

sm33: Le Trayas, Belvedere panoráma

sm33: Le Trayas, Belvedere panoráma

viztorony: Viganj

viztorony: Viganj

bonka1212: Luxus a vizen

bonka1212: Luxus a vizen

sm33: Szerény hajlék

sm33: Szerény hajlék

siva45: Öböl a hegyek ölelésében

siva45: Öböl a hegyek ölelésében

sm33: Levendulás panoráma

sm33: Levendulás panoráma

sm33: Rue Victor Hugo

sm33: Rue Victor Hugo

sm33: St Emilion-i panoráma

sm33: St Emilion-i panoráma

retfalvinori: Homokhullám

retfalvinori: Homokhullám

viztorony: Orebic

viztorony: Orebic

bonka1212: Mediterrán ízek

bonka1212: Mediterrán ízek

siva45: Kék laguna

siva45: Kék laguna

sm33: Pont du Gard pano

sm33: Pont du Gard pano

bonka1212: Magyar tenger

bonka1212: Magyar tenger

sm33: Pointe du Trayas

sm33: Pointe du Trayas

sm33: Kék, zöld, vörös

sm33: Kék, zöld, vörös

bonka1212: Makarska riviera

bonka1212: Makarska riviera

bonka1212: Bazársoron

bonka1212: Bazársoron

ferikém: DSCF0814

ferikém fotója

5 komment

Superstars hétvége a Hungaroringen - Sferrari fotói

2012.07.09. 16:09

Hargita Nándor

Sferrarinak köszönhetően megnézhetjük a július elejei Superstars hétvége képeit. A válogatást én csináltam Sferrari három vonatkozó albumából, a szöveget a fotós írta hozzá.

Három album készült az eseményről, egy a pénteki körözésről, egy a szombat-vasárnapi versenyekről és egy külön a pilótákról, a kiválogatott képek átlapozása után (J/K billentyűkkel tudsz ugrálni) kattintsatok bele az albumokba is!

Superstars hétvége - pilóták (Sferrari albuma)

sferrari: DSC 0613

Szombaton már reggel korán ki volt készítve Norbi táblája, látszott a szervezőknek hogy nagyon örülnek hogy indul, sztárként kezelték azért mert ennyi nézőt vonzott a ringre.

sferrari: A bálvány :) (kisfiú tekintete)

Szerintem a kép magáért, beszél, a kisfiú arca elárul mindent, miért is érdemes ezt csinálni Norbinak, akkor is ha a 70 fokos autóból kiszállva a 40 fokos sátorba kell autogramot osztani, hát ha másért nem ezért megéri. A kissrácnak összejött még a közös kép is így biztosan jó élményekkel tér haza, A kép egyébként Norbihoz is eljutott aki nagyon örült neki.

sferrari: DSC 0922

Liuzzi láthatóna nagyon fáradt volt, nem bírta a meleget, lekuporodott oda de minden oda nyújtott kártyát aláírt :)

sferrari: DSC 0930

Norbi szokásához híven rendkívül közvetlen volt a rajongókkal, ők meg mindig mosolyt csaltak az arcára. Ez már nem rajongás inkább családias hangulat közötük/ünk

sferrari: DSC 0556

Megbeszélés a mérnökkel, ha itt picit félre húzódik akkor én pont befértem volna akkor is ha félszemem csukva van

sferrari: DSC 0787

A pályán 36 fok volt az autókban 72! ez rajta is látszik, de az is lehet előtte Balcsin volt, minden esetre Ő is megállt egy-egy fotóra a paddockba, tulajdonképen minden pilóta barátságos volt, de ennek a soroztatnak ez is a lényege hogy közelebb hozza a versenyzést a rajongókhoz

További képek: http://indafoto.hu/sferrari/superstars_hetvege_pilotak

Superstars hétvége - péntek

sferrari: a4

Ez a Corvette nagyon szép volt, csak a hangján finomíthattak volna egy picit, de nagy kedvence volt Ő is mindenkinek

sferrari: a10

A Ferrarik se lassítottak itt tolták kereszült a visszafordító előtt

sferrari: a16

Ha lesben áll egy cápa, áldozatra várva... Ők már 2008 óta ilyen festéssel mennek (én már akkor is láttam őket) nagyon ötletes

sferrari: a47

Pénteken nagyon intenzív tesztnap volt, reggel 8-tól este 6 ig nagyobb szünet nélkül, 5 perces szünetekben lehetett hallani a pancsolókat, bevallom 8 óra tűző napon én is oda vágytam, de csak addig míg fel nem bőgtek a motorok

További képek: http://indafoto.hu/sferrari/superstars_hetvege_pentek

Superstars hétvége - szombat/vasárnap

sferrari: v19

Az autók belsője rendkívül puritán volt, de egy verseny autóban nem is kellenek felesleges dolgok ez a három pedál mindenkép, illetve a jelmondat hogy jobb láb a gázon bal láb a jobbon

sferrari: v22

Bár Norbit 22000 magyar szív hajtotta, a BMW-t ez az szép V8-as aminek hangja is gyönyörű volt

sferrari: v1

Elég morcosan nézett rám, de övék volt az első box ezért az első kép is róla készült

sferrari: v18

Egy pilótának mást nem kell látni a műszerfalon mint a sebességet

sferrari: v42

Biagi nagy kedvenc volt, látszott rajta hogy régi motoros ebben a szériában. Ajtó természetesen már nyitva, már a box utca elején kinyították annyira elviselhetetlen volt bent a hőség

sferrari: v48

A megpörgés se volt ritka, itt mondjuk szépen megfogta

sferrari: v91

Ha kocsi összetört, lázas szerelés várt a szerelőkre, itt a boxok a paddockba voltak így a nézők orra előtt történt minden

sferrari: v97

Gyönyörű szép lányok és még Ferraris esernyőjük is van? Naná hogy készült róluk egy fotó. A baloldali a csodálkozós, a középső szolid mosolyú a jobb oldali pedig a Number 1 :) Persze ez nézőpont kérdése :)

További képek: http://indafoto.hu/sferrari/superstars_hetvege_szombat_vas

Címkék: hungaroring norbert superstars michelisz

5 komment

Indafotó NAGYKÉPES háttérképek: július

2012.07.01. 00:00

Hargita Nándor

Második kísérlet, hogy mennyivel mutatnak jobban a NAGYKÉPESen a háttérképek. Most már inkább ezt reklámozzuk.

Megérkeztek a júliusi háttérképek! Csemegézzetek belőlük. A poszt végén megtaláljátok a júniusi toplistát is - megmutatjuk melyik fotót szerették leginkább júniusban.

Ha szeretnél beküldeni, a tudnivalókat is a poszt végén találod.

Balmos

Letöltés: 4:3 16:9

 

Balp

Letöltés: 4:3 16:9

 

Beleslinfoto

Letöltés: 4:3 16:9

 

Csillagom

Letöltés: 4:3 16:9

 

Fractal

Letöltés: 4:3 16:9

 

Kisklau

Letöltés: 4:3 16:9

 

Miki3d

Letöltés: 4:3 16:9

 

Puffancs

Letöltés: 4:3 16:9

 

rHerczeg

Letöltés: 4:3 16:9

 

Tourista

Letöltés: 4:3 16:9

Zo_zo

Letöltés: 4:3 16:9

Mobil

Kisklau

Letöltés: 640x960

 

Miki3d

Letöltés: 640x960

 

Iwette

Letöltés: 640x960

 

2012: júniusi toplista

indafotós letöltés
balmos 809
wyx 517
kisklau 408
rosecrafts 377
szapetr 347
balu75 333
zo_zo 312
pancsur 309
simleder 265
puffancs 222

Balmosnak gratulálunk, de annyit muszáj megjegyezni, hogy az ő képe után elhelyezett "Tovább a képekhez" link sokat segíthetett. Most ilyen nem lesz :) És ez amúgy sem verseny.

Küldj be te is háttérképet! Útmutató a beküldéshez!

 

http://indafoto.hu/gyujtemenyek/indafoto_hatterkepek_augusztus

Címkék: háttérképek wallpaper július indafotó

4 komment

Tiszavirágzás 2012

2012.06.26. 11:40

Hargita Nándor

A tiszavirág a kérészek rendjébe tartozó, 8-12 centiméter hosszú, színpompás rovar. Petéit a víz felszínére rakja, ahonnan azok lesüllyednek a fenékre és a folyami sziklák alatt az üledékbe fúrják magukat.

A lárvákból kifejlett állat rövid életű, felszíni élete során nem is táplálkozik, csak a násztánca miatt jön a felszínre. A hímek emelkednek fel először, a vízfelszínen bújik elő a lárvabőrből a szárnyas rovar, ami a partra repülve vedléssel alakulnak át párzóképessé.

A víz felett repülve keresik a nőstényeket. A nőstények a lárvabőrből kibújva azonnal párzóképesek, párzás után folyásiránnyal szemben halad, távolabb rakja le a petéit, melyek lesüllyednek, és kezdődik a körforgás elölről.

(Wikipedia)

 

Tuninglove: DSC 0249

 

M82: Tiszavirágzás 004 Vandras: Tiszavirágzás 2012-19

 

Vandras: Tiszavirágzás 2012-15 Vandras: Tiszavirágzás 2012-26

 

tourista: Virágzik a Tisza Vezsenynél - 2012.06.21.

 

sas47: Felhők között

 

sas47: Csatahajó

 

tourista: Tiszavirágzás 2012. június 21. Vezseny

 

tourista: Vezseny - Tiszavirágzás 2012

Fotók: Tuninglove, tourista, vandras, sas47, M82

Többi fotó az Indafotón: Tiszavirágzás 2012

Címkék: tiszavirágzás kérész

2 komment

Mi-24-es Budapest felett - forog a Die Hard 5. NAGYKÉPES válogatás

2012.06.07. 10:57

Hargita Nándor

Azt hallottátok, hogy Bruce Willis Budapesten forgat? Ennyi NAGYKÉPET láttatok már róla? (J-vel és K-val lapozhatóak!)

További fotók a forgatásról a Die Hard 5 gyűjteményben.

Allesmor Obranna: mi-24P6

Allesmor Obranna fotója

 

Címkék: budapest film duna helikopter bruce willis die hard filmforgatás die hard 5

24 komment

Vénusz a Nap előtt

2012.06.06. 12:59

Hargita Nándor

A Vénusz Nap előtt való átvonulása különleges esemény, ahogy a hirek.csillagaszat.hu is írja:

Az év csillagászati eseménye a június 6-án, szerdán zajló Vénusz-átvonulás. A látványosság napkeltekor már zajlik, és helyi idő szerint röviddel 7 óra előtt ér véget, azaz kicsivel több, mint két órán át láthatjuk a Vénusz csöppnyi korongját a Nap fényes arca előtt. Amint azt a 2004-es esemény során már megtapasztalhattuk, szabad szemmel is látható lesz az apró foltocska – természetesen a Nap megfigyeléséhez kötelező védőeszközök használata mellett.

A fotóitok az eseményről (tempel, Sl31pn1r, DeCcArD, arcsikex, Varga György Napvadasz, kallodani, Panda66 fotói)

Varga György Napvadász: Vénusz-vadászaton

 

Címkék: nap csillagászat vénusz jelenség vonulás

4 komment

süti beállítások módosítása